Piruett Tánciskola

Hogy miért szeretnénk mi megnyerni a 400 kitűzőt? Mert éppen ennyien vagyunk a Piruett Tánc Stúdióban! Na jó, van még 10 tanárunk is, meg igazából a szüleink is érdemelnének belőle, amiért támogatnak minket abban, hogy táncosok lehessünk, de belátjuk, hogy csak 400 kitűzőtök van, maradjunk tehát csak a növendékeknél. 🙂
Szeretnénk egyforma kitűzőket, hogy ezzel is büszkén hirdethessük, hogy mi egy nagy család vagyunk, nekünk ez az egyesület a második otthonunk. Szeretnénk a többi kitűzős társunkkal összekacsintani a villamoson, buszon, vagy az iskolában, egy mosollyal támogatni, bátorítani egymást ebben a nehéz időszakban, amikor nem járhatunk edzésekre és nem gyakorolhatjuk közösen a koreográfiákat.
A kitűző az összetartozáson kívül jelképezné számunkra a reményt, hogy hamarosan újra együtt lehetünk, felléphetünk, versenyezhetünk, mert nekünk ez az életünk!
A Piruett Tánc Stúdió 2007 óta foglalkozik ritmikus gimnasztikai, klasszikus balett, modern jazztánc és akrobatikai elemekre épülő showtáncoktatással Debrecenben és 5 környékbeli kistelepülésen. Az elmúlt években a hazai elismerések mellett nemzetközi porondon 16 világbajnoki arany, 21 ezüst és 4 bronz, számos Európa-bajnoki érem és Világkupa győzelem bizonyította munkánk eredményességét.

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4837899179584267