Tamási Szocialis Központ

Intézményünk a Tamási Járásban (Tolna megye) 16 településen lát el szociális alapszolgáltatásokat. Többek között étkeztetést, nappali ellátást, demens nappali ellátást, házi segítségnyújtást, család-és gyermekjóléti szolgálatot valamint család-és gyermekjóléti központot. Több, mint 90 munkavállaló segíti a támogatásra szoruló időseket, családokat és gyermekeket. Szeretnénk dobogós helyezést elérni a pályázat során, hogy a kitűzők segítségével is fel tudjuk hívni az emberek figyelmét a hivatásunkra, vele együtt pedig a segítségnyújtás szépségére, fontosságára.

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4907244789316372

Pangea Egyesület

A Pangea Egyesület közel 30 éve foglalkozik természettudományos ismeretterjesztéssel. Táborokat szervezünk, természetbarát oktatóközpontot tartunk fent, aktív természetvédelmi munkákat végzünk. Önkénteseink segítségével dolgozunk a „Teljes Földért”, azaz a Természetért és a benne élő – attól elvenni nem akaró, a tájat gazdagító – gondolkodásmódjában és tetteiben is a fenntarthatóságot szolgáló Emberért. Közhasznú és non-profit Egyesületünk önkéntesei szervezik a terepi környezeti nevelésben etalonnak számító, több mint 30 éves múltra visszatekintő, nomád természetismereti gyermektáborokat, a Süni és a Sündörgő táborokat. Nagy sikerű BioBlitz rendezvényeket 2017 óta szervezünk országos szinten minden évben. A Budakeszi Vadasparkban pedig havonta tartunk természetismereti programokat, foglalkozásokat. A kitűzőket azoknak a fiataloknak ajándékoznánk, akik megfordulnak rendezvényeinken, környezeti nevelési programjainkon, és büszkén hordhatják majd, hirdetve, hogy ők is részesei egy zöldebb jövő megteremtésének.

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4907228875984630

Meseceruza

Hahó! Fickó vagyok, a beszélő kutya. A Meseceruza című mesekönyv lapjairól ugrottam erre a kitűzőre. Szerintem igazán jól nézek ki, ezen a kitűzőn pedig különösen jól mutatok. A könyv az idén jelent meg, és arra gondoltam, hogy a Meseceruza olvasói biztosan szívesen viselnék ezt a kitűzőt. Ha Te is így gondolod, szavazz rám! Előre is köszi! Vau!

Hogy a Meseceruzáról is mondjak valamit, íme a történet dióhéjban: A Meseíró ajándékmesét ígért kislánya születésnapjára, ám éppen most nem jut eszébe semmi! Kifut az időből, ha sürgősen nem talál ki valamit! Szorult helyzetéből onnan jön a segítség, ahonnan nem is várná: meseceruzát kap kutyájától, vagyis tőlem, mellyel bármit leír, az rögtön valósággá is válik! Elsőre igazán jól hangzik, de olyan veszélyeket rejt magában az ilyesfajta alkotás, amelyekre a Meseíró nem is számít…

Adventi játéksorozatunkat facebook oldalunkon találod, ahol a könyv többi szereplőjével is találkozhatsz!

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4907216112652573

 

Maszk Egyesulet

Az idei év egyik hívószava a maszk. Az életünk szerves részévé vált az arcunkat eltakaró szövetdarab, miközben közösségi életünk, kulturális programjaink száma szinte a nullára csökkent. 2020-ban leginkább otthon, a virtuális térben tudtunk kikapcsolódni, miközben ez az anyagdarab mindennek a jelképévé vált. Azonban számunkra a maszk ennél sokkal többet jelent:

A szegedi MASZK Egyesület 30 éve meghatározó független, civil művészeti műhely, kiterjedt hazai, határon túli és nemzetközi kapcsolatrendszerrel. Kulturális programjaink fontos célja a kísérletező, innovatív alkotóközösségek bemutatása és segítése, a kisebbségi, marginális helyzetben alkotók, valamint a pályakezdők támogatása. 1991 óta minden nyáron, így az idei nehezített pályán is megrendeztük a THEALTER fesztivált, Magyarország legrégebbi, európai minősítésű, nemzetközi színházi fesztiválját. 1992 óta befogadószínházként működtetjük a szegedi Régi Zsinagógát, programjaink fő helyszínét. 6 éve nyitottuk meg Megálló Közösségi Házunkat, ahol Szeged első közösségi kertjét működtetjük, és változatos programokkal biztosítunk lehetőséget minden korosztály számára a találkozásra, az ismeretszerzésre, a közösségépítésre. Aktív civil szervezetként 28 éve dolgozunk együtt önkéntesekkel és kapcsolódunk más civil szervezetekhez.

Az elmúlt időszakban megerősödött a hitünk abban, hogy kell a MASZK! Az utcán hordott szövet reményeink szerint már csak rövid ideig, az egyesületünk által nyújtott programok, az általunk képviselt szellemiség azonban hosszútávon. A közösségi eseményekre, a színházra, a koncertre – a találkozásokra, az egymásra való odafigyelésre, a feledhetetlen élményekre egyértelműen igény van, ezek nélkül nem tudunk kiegyensúlyozott, emberhez méltó életet élni.

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4907199435987574

Egészség Környezet

Szervezetünk 2015-ben alakult, 2020-ban közhasznú szervezet lettünk. Küldetésünk sorétű.
Fő tevékenységünk a tudatos életmód terjesztése, környezetünk védelme. Szociális tevékenységet is végzünk, például adománygyűjtésből támogatjuk a hátrányos helyzetben élőket, hajléktalanokat. Programjaink, rendezvényeink által a családokat szólítjuk meg és a gyerekekre külön figyelmet fordítunk.
Önkénteseinknek szoktunk kitűzőt adni, amit saját magunk készítünk, sok esetben szükséges pótolni, mert elviszik.
A kiűzőket ajándékba is adnánk a gyerekeknek.
„Célunk: megőrizni, amit a természet adott, pótolni, amit megtagadott és még szebbé tenni, ami már megadatott.”
Közhasznú célok és tevékenységek: https://eke2015.gportal.hu/gindex.php?pg=37406947

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4907172649323586

Kelenvölgyi Aikido Klub

Első klubunkat 1982 alapította Verebics Antal a Kelenvölgyi Közösségi Házban, majd pár évre rá a Gazdagréti dojo is megnyitotta kapuit. Az elmúlt évek alatt több klub is kért segítséget tőle, majd csatlakozott a Kelenvölgyi és Gazdagréti AIKIDO Klubhoz.

Elsőként Dunaújváros, majd Dunabogdány, Pilismarót, Békéscsaba és Esztergom. Verebics Antal sensei nagyot tett, hiszen alkotása túlélte Őt és várhatóan sok örömet okoz még az embereknek. Méltó örököst hagyott hátra lánya (Verebics Hajnalka 5. dan) személyében, aki még reméljük sok-sok évig, fogja fejleszteni és folytatni munkásságát melyet édesapjától örökölt. Az edzőteremben viszont ott maradt bennünk, köztünk a tudása, mozdulatai, szavai, intelmei. Az idősebb tanítványok kaptak egy mestert, a gyerekek egy nagypapát, akit a szülők is annak tartottak.

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4894639490576902

Füzesabonyi Természetbarát Egyesület

Egyesületünk 2012.december 28-án 13 lelkes tag döntése alapján alakult. Fejlődése azóta is töretlen, ma már 35 aktív, felkészült taggal büszkélkedhetünk. Az egyesület Füzesabony város és a térség egyik legaktívabb egyesülete. Az egyesületünk regisztrált befogadó szervezet. Jelenleg két középiskolával az egri Dobó István Gimnáziummal és a füzesabonyi Remenyik Zsigmond Gimnáziummal együttműködési szerződést kötöttünk. A diákok a kötelező közösségi munkát egyesületünk keretei között teljesítik, túraútvonalak megtisztításában és felújításában. Önkénteseinkkel 2016 óta évente 40-70 km turista utat újítunk föl, 800- 1200 óra önkéntes munkával. Rendezvényeink és túráink nyilvánosak és ingyenesek, önkéntes jól képzett túravezetők biztosításával. így 2015. óta évente 60-80 alkalommal történt egy és többnapos nyílt túra lebonyolítás A rehabilitációra szoruló idősek számára egészségügyi sétákat, ismeretterjesztő előadásokat szervezünk rendszeresen. A térség általános iskoláiban bemutató előadásokat tartottunk a természet és a természetjárás szépségeiről és tájékozódási túraversenyt rendeztünk. Már harmadik éve együttműködünk a székelyföldi Pro Zabola Egyesülettel, közösen történik aktivistáink fölkészítése úgy Erdélyben, mint Magyarországon. Ez évben a Heves Megyei Önkormányzat Testülete egyesületünknek adományozta a „Klímabarát Díjat”.

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4890987114275473

Forrás Oktatási Központ

A Forrás Oktatási Központ egyházi fenntartású óvoda, és iskolaként működik.
A tanárokban, gyerekekben nagy az együttműködés, jól működik a közösségépítő szellem.
Mi ezt szeretnénk láthatóvá tenni is egy szimbolikus jelképpel.
A gyereklétszám az iskolában 195 fő, óvodában 50 fő, a pedagógus lészám 50 fő.
Ez a lehetőség hogy legyen mindenkinek egyen kitűző, biztos hogy segítene abban hogy mennyire fontos egy közösségben az összetartozás ereje.

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4890997447607773

Honvéd Nyugdíjas Klub

A Honvéd Nyugdíjas Klub Szabadszállás egyetlen, időskorúakkal is foglakozó bejegyzett egyesülete.
Működése a honvéd hagyományápolásra, a kulturális, a sport- és turisztikai tevékenységre, a szociális gondoskodásban való részvételre és az érdekvédelemre terjed ki.
Fő szervezője a Doni Áttörés Tragédiájának Emléknapja, a Magyar Hősök Emlékünnepe városi megemlékezéseknek, az évenkénti Helyőrségi Honvédtalálkozóknak. A Klub közreműködője a városi rendezvényeknek, ünnepi megemlékezéseknek.
A honvéd hagyományok ápolásaként az Egyesület kezeli az egykori helyőrség alakulatainak emléket állító Emlékparkot, a Parancsnokok Parkját, a Haditechnikai Parkot, a Szabadszállási Honvéd Emlékhelyet, a 2019-ben felavatott Bem-emléktáblát és az 1848-49-es dicső küzdelmekben részt vett szabadszállási honvédek tiszteletére állított emlékművet, valamint a Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjteményt.
Az Egyesület 2016-ban a magyar harckocsigyártás és a páncélos fegyvernem, 2017-ben a magyar katonai gép- és kerekes harcjármű-gyártás, 2018-ban a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulója alkalmából a Honvédség történetét és az I. világháború eseményeit, 2019-ben az 1848-49-es dicső hadjáratok és a megtorlás eseményeit, 2020-ban az „Összetartozás…” jegyében a Trianonhoz kapcsolódó eseményeket dolgozta fel kiállítások, előadások, konferenciák keretében, emléktáblát, emlékművet létesített, üzemlátogatásokkal és emléktúrákkal idézte fel a múlt emlékeit.
Az Egyesület sport és turisztikai tagozata fő szervezője a Strázsa Túráknak, tagjai rendszeres résztvevői a közeli és távolabbi teljesítménytúráknak. A Klub évente több alkalommal szervez kirándulásokat, fürdőlátogatásokat, egészségmegóvó és érdekvédelmi tájékoztatókat.
Az Egyesület jelentős összefogással, anyagi áldozatvállalással, önkéntes munkával létesített és fenntart 50 km hosszúságú túraútvonalat, amely része az évenkénti, országos részvételű Strázsa Honvéd Teljesítménytúrának (2021-ben lesz a VIII.) és az „évszakos” Strázsa Túráknak is.
Az Egyesület 1976. február 6-án alakult meg, tehát 2021-ben a fennállásának 45. évfordulóját ünnepli. Kellemes meglepetést okozna a 120 fős tagságnak, ha egy-egy évfordulós jelvénnyel emlékezhetnénk az évfordulóra.

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4885801458127372

Sakura Egyesület

Egyesületünk 1998-ban alakult, a 2010-es évekig karate sportegyesület voltunk, aztán a tagság kívánságára több szakosztályos egyesületté váltunk. Nálunk a vidámság, az egészség, a jó kedv garantált. Szervezünk versenyeket, gyalogtúrákat, rendezvényeket. Egyesületünk sportolói több fontos versenyen szereztek érmeket. A tagság másik része gyűjti a kilométereket a lábaiba a teljesítmény és élménytúrákon. Emellett még két túramozgalmat is gondozunk és a fiataloknak Szombathelyen és Vasváron tartunk heti öt alkalommal karate edzést.

ITT TUDOD LÁJKODDAL SEGÍTENI A SZERVEZETET:
https://www.facebook.com/ABCkituzo/photos/a.4780702178637301/4885789314795253